2013. október 31., csütörtök

Kitekintő: Hogy állnak a "sógorok"?

     A beer pong Ausztriában körülbelül 3-4 éve honosodott meg. A játék megjelenésében, majd elterjedésében két város jár az élen: Bécs és Innsbruck. 2011-ben alapították meg az Osztrák Beerpong Egyesületet (Österreichische Bierpong Verband), amely tömörít három ausztriai, valamint egy svájci és egy német egyesületet is. Ebből rendes tagnak számít az 1st. Austrian BIERPONG Team, a BIERPONG Club Austria és a Vienna Beer Pong Association; a két ’nemzetközi’ egyesület pedig úgynevezett külsős tagok. Ez azért fontos, hiszen komoly szervezet alakult ki az egyesületben. Az ún. rendes tagok rendelkeznek szavazati és beleszólási joggal, míg a külsősök csak beleszólhatnak az egyesületet érintő kérdésekbe. Különböző feladatok betöltésére a tagok közül vezetőket jelölnek ki, így például elnököt, jegyzőt, pénztárost választanak, innovációért felelős személyeket jelölnek ki stb. Emellett számos partneregyesülettel rendelkeznek: ilyen a BPC Holzingen Bajorországból és a die Jungs von BeerPong Classics Karlsruheból.

2013. október 29., kedd

Sörtúra: Prága

Ebben a cikkben a sör egyik európai fellegvárába, Prágába kalandozunk el. Baráti társaságunkkal látogattunk el egy hosszú hétvége erejéig a cseh fővárosba, ahol természetesen a sörpingpong is kiemelt szerepet kapott.

2013. október 27., vasárnap

Sörpingpong az Öreg Kontinensen


Az idén először megrendezett ESOBP (European Series Of BeerPong) talán a legnagyobb volumenű sörpingpong verseny Európában. A Francia Beerpong Szövetség rendezte a tornát - a világbajnokság mintájára - október 19-20-án, közel 600 résztvevővel. Céljuk a legjobb francia és európai csapatok összetoborzása volt egy Európa Bajnokságra. A versenyt Pau városában rendezték meg, Franciaország Dél-nyugati részén. A helyszínre a környező városokból buszokkal is el lehetett jutni és a szervezők természetesen - jó házigazda módjára - számos étkezési és elhelyezési opciót is biztosítottak a versenyre érkező csapatoknak és szórakozni vágyóknak. 

2013. október 25., péntek

Az NSL első hónapja


Pontosan egy hónapja vette kezdetét a Nemzeti Sörpingpong Liga második idénye. Az első hónapban öt verseny került megrendezésre. A korábbiakhoz képest jelentősen megnőtt az érdeklődés a versenyekre és a mérkőzések színvonala is egyre magasabb. Az alábbiakban visszatekintünk a mostanáig történtekre, az eredményekre, a legjobbakra, a pozitív és negatív meglepetésekre! Ez volt az NSL 2013/2014 első hónapja: